Duna Hotel logo Pacsirta Étterem logo Nemzeti Kávéház logo Török Pince logo Átrium Wellness logo Gilice Játéksarok logo

Online foglalás

Zöldre vált a Duna Szálló

Energiatakarékos lesz a Duna Szálló

Zöldre vált azaz energetikai szempontból megújul Baja főterének patinás szállodája a háromcsillagos Duna Wellness Hotel.

A szállodát működtető Duna Kft. 130 millió forintos költségvetésből, az Európai Unió 50 százalékos támogatása mellett kicseréli valamennyi, szám szerint 135 nyílászáróját, valamint új, modern kondenzációs kazánok váltják ki a meglévő, 26 éves, kiszolgált fűtőberendezéseket. A tetőre napkollektor kerül, ezzel is mérsékelve a gázfogyasztást.

Halmosi Zoltán a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: pályázatuk decemberben nyert, jelenleg az árajánlatok értékelése zajlik. A kivitelezés a szálloda folyamatos üzemelése mellett történik majd meg az idei évben, terveik szerint szakaszolni fogják a munkákat. A főszezonban júliusban és augusztusban a vendégek érdekében ideiglenesen leállnak a munkákkal.

Halmosi Zoltán közölte: a pályázatnak köszönhetően elindul a hotel felújítási folyamata, ugyanekkor az épület teljes korszerűsítését egy másik pályázat bevonásával látja megvalósíthatónak.

A Duna Szálló vadonatúj, háromrétegű, növelt vastagságú, az örökségvédelmi hivatal által engedélyezett, fából készült nyílászárókat kap. Az ablakok és ajtók teljesítik az K=1-es hőtechnikai értéket.

A pályázat a KEOP 4.0.9 program révén valósul meg, a pályázati támogatás 85 százalékát a strukturális alap , 15 százalékát a magyar állam állja. Halmosi Zoltán elmondta: az 50 százalékos saját erő zömét hitelből teremtik elő. A konstrukció nagyon előnyös, ugyanis a kölcsön terhe kevesebb lesz, mint a kicserélt nyílászárok és a korszerű kazán révén keletkező megtakarítás. A felújítások végeztével a szálloda lényegesen kevesebb pénzből üzemeltethető, mint most – tudatta a hotel tulajdonosa, vezetője.